Támogatottak

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Évente több mint 25 000 megkeresés érkezik a Kék Vonal lelkisegély-vonalára, ahol a fiatalok lelki támogatást, valamint a bajban segítséget kaphatnak.

Az immáron 30 éves Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány működteti az országban az egyetlen, célzottan a gyermekeket és 24 év alatti fiatalokat, valamint az értük aggódó felnőtteket támogató lelkisegély-szolgáltatást, amely a nap 24 órájában, ingyenesen és név nélkül elérhető. Hitvallásuk szerint a megosztott fájdalom kevésbé fáj, a kimondott titok kevésbé nyomaszt, a meghallgatás, a figyelem, az érzelmi támogatás erőt ad, akár a további segítségkéréshez és annak elfogadásához is. Ezért beszélgetnek a fiatalokkal, ha pedig veszélyben vannak, konkrét segítséget szerveznek számukra. A Kék Vonal képzett ügyelői a 116 111-es telefonszámon, valamint levélben és chat-en várják a fiatalok és az értük aggódó felnőttek megkereséseit. Segélyvonalaikon naponta átlagosan 5 gyerek beszél arról, hogy bántalmazás áldozata, legalább 3 gyerek pedig azért hívja fel a Kék Vonalat, mert fél, hogy önmaga ellen fordul. Az Alapítvány munkatársai évente több mint 20.000 megkeresést fogadnak és havonta kezelnek életveszélyes krízishelyzeteket, a rendőrség és a mentőszolgálat bevonásával.

A lelkisegély-szolgáltatás mellett a szakembereknek és szülőknek szervezett Kék Vonalas képzések, valamint edukációs programok célja a fiatalkori öngyilkosság és bántalmazás megelőzése, valamint a gyerekek mentális egészségének támogatása.

A Biggeorge Alapítvány az Esélyekért támogatása kiemelt fontosságú a Kék Vonal szolgáltatásainak hosszú távú fenntartásához, ismertségének növeléséhez, ezáltal hozzájárul, hogy még több fiatal kaphasson valódi odafigyelést, elfogadást, esélyt a változásra, valamint segítséget a bajban.

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
További információ:
www.kek-vonal.hu

« Vissza

Minden támogatás számít!

Szeretnénk, ha minél több gyerek és fiatal kaphatna esélyt. Alapítványunk nyílt, ahhoz bármely bel- és külföldi, természetes- és jogi személy csatlakozhat, aki céljainkkal egyetért és anyagilag támogatni kívánja azok megvalósítását.

Bankszámlaszámunk:
10102244-30875400-01006008

Kérdésed van?

Tovább

Adj esélyt!

Tovább