Történeteink

„Nyuszis” családi délután

„Nyuszis” családi délután

Alapítványunk családi délutánt szervezett a Biggeorge cégcsoport dolgozóinak apróságai számára: húsvét közeledtével igazi "nyuszis" hangulat várta a gyerekeket és szüleiket.

Az Alapítvány nevében Dr. Csákó Györgyi a kuratórium tagja köszöntötte a vendégsereget, akik rögtön megtöltötték vidámsággal a rendezvény helyszínét: birtokba vették a kézműves szobát, egymás után kerültek ki az arcfestő lányok kezei alól a tündérek, pillangók, dínók és szebbnél szebb csillámtetkók.

A délután fő produkciója a Holdvilág Kamaraszínház Segítség, ember! című előadása volt. A musical főhőse Ember Elek, egy 10 éves kisfiú, aki nagyon szereti állatkáit, de az állatoknak erről kicsit más a véleményük, ezért bírósági tárgyalásra idézik kisgazdájukat. Az állatok a tárgyaláson tükröt tartanak az embereknek, és vidám dalok kíséretében elmondják min kell változtatnia ahhoz, hogy ember és állat szeretetben éljen egymás mellett. A mese végére a kisfiú megtanulja, hogy hogyan kell az állatokat jól szeretni, ennek a pernek nem volt vesztese, mindenki nyertesnek érezhette magát.

A vidám délután végén, a közös játék után a kicsik húsvéti nyuszikkal a kezükben indultak haza, hogy aztán otthon folytassák a készülődést a tavasz beköszöntének ünneplésére, a tojásfestésre és nyuszivadászatra.

„Nyuszis” családi délután
„Nyuszis” családi délután
„Nyuszis” családi délután

« Vissza

Minden támogatás számít!

Szeretnénk, ha minél több gyerek és fiatal kaphatna esélyt. Alapítványunk nyílt, ahhoz bármely bel- és külföldi, természetes- és jogi személy csatlakozhat, aki céljainkkal egyetért és anyagilag támogatni kívánja azok megvalósítását.

Bankszámlaszámunk:
10102244-30875400-01006008

Kérdésed van?

Tovább

Adj esélyt!

Tovább